Könyvbemutató

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Honvédelmi Jogi és Igazgatási Tanszéke könyvbemutatót szervez “A honvédelmi jog egyes aspektusainak újabb kutatási eredményei két kötet tükrében” címmel, melyen Tagtársunk, dr. Kelemen Roland “A katonai igazságszolgáltatás Magyarországon 1867-1949″ és “Források a kivételes hatalom szabályozásának magyarországi geneziséről” című köteteit mutatják be.

A rendezvény időpontja és helyszíne:

2017. november 10., 10:00
1101 Budapest, Hungária körút 9-11. IV. épület 102. számú honvédelmi igazgatási szakkabinet.

A résztvevőket köszönti, eseményt megnyitja:
Dr. Révész T. Mihály, c. egyetemi tanár

A köteteteket bemutatják:
Dr. Kádár Pál dandártábornok, HM Tervezési és Koordinációs Főosztály
főosztályvezető, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság elnöke

és

Dr. Farkas Ádám főhadnagy, az NKE HHK KVI Honvédelmi Jogi és Igazgatási Tanszék egyetemi tanársegédje, a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság elnökségi tagja.

Ezt követően a szerző ismerteti gondolatait a kötetekről, amely után lehetőség lesz a résztvevők számára a szakmai vitára, diskurzusra.

Az eseményt lezárja:
Révész T. Mihály c. egyetemi tanár

A rendezvény részletes programja a következő linken érhető el.

Comments are closed.