Konferencia felhívás: A különleges jogrend

A különleges jogrend

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar,
a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet, valamint
a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság közös

Konferenciafelhívása

 A különleges jogrend tematikája klasszikus témája a jogtudománynak és a politikatudománynak is, de itthon az Alaptörvény nemrégiben történt hatodik módosításával újabb aktualitást nyert. A felmerülő kérdések a jogtechnikai vitákon túlmutatva alkalmat adnak arra, hogy a jogrend alapvető előkérdéseit is megvizsgáljuk, implicit jogászi és politikai előfeltevéseinket explicitté tegyük.

A konferencia célja, hogy egyrészt a különleges jogrenddel kapcsolatos nemzetközi jogi (különösen nemzetközi emberi jogi), hazai és külföldi alkotmányjogi, közigazgatási jogi, büntetőjogi, joggazdaságtani, jogelméleti és jogtörténeti, valamint politikatudományi kutatásokat mutasson be. A szervezők reményei szerint a téma olyasfajta reflexiót generálhat a hazai tudósközösségben, amely a konkrét témán túlmutatva is hasznos lehet a jogrendszer működésére vonatkozó alapvető kérdések megértéséhez.

A konferencia három társszervező intézménye a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara, a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, valamint az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet. A tervezett helyszín Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara, időpont 2017. április 21. (péntek).

Előadás tartására 2016. október 31-ig várjuk a jelentkezéseket egy féloldalnyi absztrakttal az argyelan.zsuzsa@tk.mta.hu címre. A jelentkezőket az előadás-jelentkezésük elfogadásáról 2016. november 30-ig értesítjük.

 

 

Comments are closed.