Elismerésben részesültek Társaságunk tagjai

A honvédelemért felelős miniszter államalapításunk ünnepe alkalmából 2018. augusztus 17-én Dr. Zséli János tagtársunknak a honvédelemért kitüntető cím babérkoszorúval ékesített fokozata, Dr. Keszely László ezredes tagtársunknak pedig a szolgálati érdemjel babérkoszorúval ékesített arany fokozata elismerést adományozta. Tagtársainknak ez úton gratulálunk a kitüntetéseikhez, további munkájukhoz pedig jó erőt, egészséget kívánunk!

tun_8060

Megjelent a Katonai Jogi és Hadijogi Szemle 2018/1. száma

Örömmel értesítjük a Tagtársakat és a Tisztelt Olvasókat, hogy megjelent a Katonai Jogi és Hadijogi Szemle 2018. évi 1. lapszáma, amelynek több tanulmányát is a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Vezetőképző Intézet Honvédelmi Jogi és Igazgatási Tanszékének munkatársai jegyeznek reményeink szerint egy gyümölcsöző együttműködés kezdeteként Társaságunk és az NKE HHK között. A lapszám az alábbi képre kattintva letölthető, vagy elérhető a Katonai Jogi és Hadijogi Szemle menüpont alatt.

Borító_2018_1

Megjelent a Bibliotheca Juris Militaris sorozat első kötete

A Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság 2018-2019-re meghatározott kutatási tervének megfelelően megjelent a hosszabb kutatási eredményeket közlő Bibliotheca Juris Militaris sorozat első kiadványa. A sorozat célja, hogy a Társasághoz tagjai által végzett kutatások terjedelmesebb eredményeinek engedjen szerkesztett formában teret. A megjelenés elsősorban elektronikusan történik, de a források függvényében az egyes kiadványok kis példányszámban nyomdai úton is előállításra kerülnek.

Az első kötet Farkas Ádám – A totalitás kora? című munkája, amely az alábbi képre kattintva letölthető.

A sorozat következő számai már előkészítés alatt állnak, így az első kötet elméleti-rendszertani megközelítése után a Tisztelt Érdeklődők a drónok alkalmazásának kérdéseivel, illetve a nemzetközi jog és az autonóm fegyverrendszerek kapcsolatának egyes vonatkozásaival is rövidesen megismerkedhetnek.