Inter arma silent leges

Sikerrel zárult a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság által az I. világháború kitörésének centenáriumára meghirdetett tudományos pályázat, amelynek célja az I. világháború katonai jogra, jogra gyakorolt hatásának megismerése volt a vállalkozó kutatók, szakemberek pályaművein keresztül.

A díjazott pályamunkák között rendkívül változatos témakörök jelentek meg, melyek méltán tükrözték a háború sokrétű hatását a jog területén, illetve azt a véges-végtelen számú olvasatot, amelyben a Nagy Háború egyes hatásait interpretálni lehet.

A 2014. november 26-án a Honvédelmi Minisztériumban megrendezett ünnepélyes díjátadón a Társaság díjai mellett a Zrínyi kiadó, a Magyar Vöröskereszt, valamint a Honvédelmi Minisztérium Közigazgatási Államtitkárának különdíjai is átadásra kerültek.

A díjazottak munkái szerkesztett változatban még ez év végéig elérhetőek lesznek a Katonai Jogi és Hadijogi Szemle soron következő számában.

A díjátadóról a honvédelmi tárca hírportálja, a honvédelem.hu is beszámolt. A portálon közzétett hírt ezen a linken érhetik el.